Letartóztatásban marad a makói kettős gyilkossággal vádolt férfi

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően, a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon elítélt férfi ügyében. 

Az ítélet szerint a férfi 2004 novemberében Makón, az egyik idős sértett által egyedül lakott ház melléképületében elrejtőzött, majd az oda érkező nőt egy vascsővel brutálisan bántalmazta. Az idős asszony ennek következtében védekezésre képtelen állapotban a földre zuhant. A sértett lánya nem sokkal későbbl érkezett az ingatlanba, ahol felfedezte a férfit, akivel dulakodni kezdtek. Ennek során a férfi a fiatalabb sértettet egy késsel nyakon szúrta, majd egy vascsővel többször fejen ütötte. A férfi a bántalmazások következtében már magatehetetlen állapotba került sértettek nyakát később elvágta.

A Szegedi Törvényszék nem jogerős ítéletével a férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás, a férfi és védője felmentés illetve enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

Miután az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, a törvényszék döntött a kényszerintézkedésről és a férfi letartóztatását a másodfokú határozat kihirdetéséig fenntartotta. A végzés ellen a védő jelentett be fellebbezést védence szabadlábra helyezése érdekében.

Az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla – egyetértve a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával – megállapította, hogy a nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi esetében különösen fokozott a szökés, elrejtőzés veszélye. A férfit a jelen ügyben a terhére rótt bűncselekmény elkövetése után megvalósított cselekményei miatt is elítélték, így az esetében a bűnismétlés s veszélye is megállapítható. Erre figyelemmel a férfi esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés tekinthető szükségesnek és arányosnak.

A Szegedi Ítélőtábla végzésével a kényszerintézkedés tárgyában hozott határozat véglegessé vált, míg az ítélet elleni fellebbezésekről az ítélőtábla a későbbiekben dönt.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink