Lilába borult a makói görögkatolikus templom

November 17. a koraszülöttek világnapja, ennek színe a lila, ami a reményt, hitet, bátorítást, együttérzést szimbolizálja. Ennek apropóján kapott fényruhát a makói görögkatolikus templom.

A templom oldalán azt írták, ma 18 órától betérhettünk és mondhattunk egy imát a koraszülött babákért. 19 órától pedig megkezdődik a Szent Efrém Férfikar advent nyitó koncertje.

A lila fény megjelenése Vizi Gábor munkáját dicséri, aki 2020-ban és 2021-ben a Bartók iskolát, tavaly pedig ezt a templomot világította ki.

Az újszülöttek kb. 8%-a jön koraszülöttként (a 37. terhességi hét előtt születik) a világra. Sokuk csupán néhány héttel korábban születik, és nincsenek a koraszülöttségükből adódó problémáik. Minél korábban születik azonban egy koraszülött, annál valószínűbb, hogy számos súlyos, akár életveszélyes szövődmény fog kialakulni. Az újszülöttkori halálozás leggyakoribb oka az igen nagyfokú éretlenség. Az igen éretlen koraszülötteknél nagy a kockázata annak is, hogy később krónikus problémák jelentkezzenek, különösen megkésett fejlődés és tanulási zavarok – hívja fel a figyelmet a koraszulott.com.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink