Makói sakkozók sikerei

Az elmúlt időszakban több versenyen is részt vettek a makói sakkozók. (Kiemelt fotó: Martonosi Ádám balról és Udvardi Zalán jobbról.)

2021. október 26. és november 4. között rendezték meg Budapesten a Vezérképző nemzetközi mester körversenyt. A mezőnyt összesen tíz fő játékos alkotta. Kilenc férfi sakkozó és egyetlen egy női játékos, azaz Juhász Barbara női nemzetközi mesterünk ült asztalhoz. A magyar játékosok mellett többen érkeztek Jordániából, Kazahsztánból, Kanadából és Indiából is.

Barbara a kilenc fordulós viadalon kiemelkedő teljesítményt nyújtott: némileg gyengébb kezdés követően képes volt változtatni a játékán, majd három győzelem és három döntetlen elérésével végül a 4. helyen zárt. Összesen hat férfi játékost utasított maga mögé, akik közül két játékos FIDE mesteri- és két játékos nemzetközi mester címmel rendelkezett.

Balról Juhász Barbara

2021. november 27-én Szegeden CBC Chess Grand Prix ifjúsági versenysorozat került megrendezésre. A sorozat harmadik hazai állomásán Szalai Anita utánpótláskorú játékosunk a 18 év alatti lányok és fiúk 55 fős mezőnyében a 27. helyen végzett.

Anita a hét forduló alatt a 2×15 perces időbeosztású rapid mérkőzéseken 3,5 pontot gyűjtött – három győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el. A rendszeres edzések és az egyre jobb versenyzői tapasztalatok hozzájárultak a nagyszerű teljesítményhez, így Anita a 10 év alatti lányok kategóriában felállhatott a dobogó második fokára.

Szalai Anita

2021. október 14. és 17. között ötödik alkalommal szervezték meg az Andor László sakk emlékversenyt Békés városában. A négy napos viadal alatt a mezőnyt kereken húsz fő játékos alkotta.

Közülük Udvardi Zalán mesterjelölt játékosunk a lebonyolított hét forduló alatt magabiztos játékkal a 2. helyen végzett. Az egyedüliként megszerzett 5,5 pontja elé csak az első kiemeltként, a legjobb békési FIDE-mester sakkozót, Samu Gábort engedte. Az egymás elleni mérkőzésük hosszas csatában döntetlennel végződött és mivel az utolsó két játszmáját nem sikerült győzelemre váltani, hanem csak egy-egy döntetlent elérni, így csak a dobogó második fokára állhatott fel.

Összesítve Zalán a verseny folyamán négy győzelmet és három döntetlent ért el. Ezzel az eredménnyel még közelebb került a FIDE-mesteri cím megszerzéséhez.

Udvardi Zalán

2021. november 3. és 6. között rendezték meg Gyulán az Erkel Ferenc Emlékversenyt. A négy napos, hét fordulós standard, azaz hosszabb időbeosztású viadalon összesen 24 fő sakkozó ült asztalhoz. A játékosok túlnyomórészt Békés- és Csongrád-Csanád megyéből érkezve mérték össze a tudásukat.

A verseny makói sikerekkel zárult. Első helyezést ért el Udvardi Zalán, aki 6,5 pontot szerzett: hat győzelemmel és egyetlen egy döntetlennel egyedüliként állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Őt követte a második helyen Martonosi Ádám, aki az utóbbi időben nagyon szép fejlődést mutatva és a versenyen pedig szenzációs játékot produkálva 5 pontot szerzett. Végül harmadik lett Restás Péter FIDE-mester, szintén 5 ponttal.

Restás Péter a kép jobb oldalán
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink