Makón kettő, Földeákon egy lezáratlan autót kötöttek el

Az elmúlt hetekben Makón két, Földeákon egy esetben használták ki az elkövetők az alkalmat, amikor az utcán leparkolt nyitott autókra bukkantak – közölte a megyei rendőrség oldala.

Az alkalmi sofőrök a gépkocsikban hagyott kulcsokkal könnyűszerrel elindultak, és jogtalanul használták azokat. Az így elvitt Suzuki, Opel, valamint Citroen típusú gépkocsikkal több száz kilométert tettek meg az elkövetők. A gyanútlan tulajdonosoknak eközben jogosulatlan úthasználat és gyorshajtás miatt is bírságokat gyűjtöttek.

A makói rendőrök kiterjedt adatgyűjtésének köszönhetően mindhárom körözött gépkocsi megkerült, két esetben pedig az elkövetőt jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt vonták felelősségre a nyomozók.

Ne adjunk esélyt a bűnözőknek

Az ügyek közös vonása, hogy a tulajdonosok nem zárták le az utcán parkoló autókat, sőt a kapubejárón állva az indítókulcsot is a gépjárműben hagyták. Így a tettesek akadály nélkül tudták elvinni és vezetni az autókat, több tízezer forintos kárt okozva a sértetteknek.

A rendőrség felhívja a figyelmet:

  • Mindig zárjuk be az ajtókat, az ablakokat húzzuk fel, kapcsoljuk be a riasztót, akkor is, ha pár perce szállunk ki! Kiszállás után ellenőrizzük a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó beélesítését!
  • A riasztóberendezés mellett alkalmazhatunk mechanikai védelmet (kormány, pedál, váltó, zár) is.
  • Táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t, egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, okmányokat ne hagyjunk a gépjármű utasterében (még a kesztyűtartóban sem)!
  • Ugyanez igaz az üres táskára, ruhaneműre is, hiszen az elkövetők a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot vagy feltörni a zárat!
  • Ha a gépkocsiba rádiót, egyéb műszaki cikkeket vásárolunk, lehetőleg olyan készülékeket válasszunk, amelyek mobilizálhatók.
  • Ha módunkban áll, vegyük igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket! Esti parkoláskor lehetőség szerint kivilágított helyen álljunk meg!
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Csak 2027-re lesz kész a makói Kassai utcai óvoda felújítása

Az már korábban ismert volt, hogy az év második felében kezdődik a Kassai utcai óvoda felújítása, csak éppen februárban még arról volt szó, hogy a kivitelezés 12 hónapot vesz igénybe. Most az önkormányzat arról számolt be, hogy az intézmény 271 millió forintos rekonstrukciója várhatóan 2027-ben fejeződik be.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Csak 2027-re lesz kész a makói Kassai utcai óvoda felújítása

Az már korábban ismert volt, hogy az év második felében kezdődik a Kassai utcai óvoda felújítása, csak éppen februárban még arról volt szó, hogy a kivitelezés 12 hónapot vesz igénybe. Most az önkormányzat arról számolt be, hogy az intézmény 271 millió forintos rekonstrukciója várhatóan 2027-ben fejeződik be.

Tovább olvasom »