Meghátráltak Kiss-Rigóék, nem irtják ki az erdőt Szegeden

Nem fognak erdőt irtani Szegeden, mivel a megyeszékhely helyett Mórahalomra fog három futballpályát és egy iskolát felépíttetni a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Szent Gellért Fórum második ütemében.

A kormány még 2018-ban döntött úgy, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Szent Gellért Fórum második ütemeként megvalósuló katolikus általános iskola és gimnázium létrehozását. Szegeden komoly indulatokat kavart, hogy az egyházmegye hat hektárnyi erdőt akart kivágatni, hogy három futballpályát és egy iskolát építtessen a Szent Gellért Fórum nevű egyházi stadion mögött.

Az utóbbi hetekben petíciót indítottak, tüntetést és az ügy döntéshozóit célzó akciókat szerveztek; utcai kitelepülések során rengeteg szegedivel beszélgettek; lakossági fórumot szerveztek; és a nyilvánossághoz fordultak a beruházás ellenzői.

Az egyházmegye arról írt szerdai közleményében, hogy a beruházást Mórahalmon valósítják meg, mivel a település önkormányzata ingyenesen felajánlott egy közel 10 hektáros területet a tervezett a komplexum felépítésére.

Arról nem írtak, hogy az ellenzéki városvezetés, illetve a szegedi civilek ellenállása is befolyásolta volna őket.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink