Online előadás a cyberbullying (nem csak) jogi vonatkozásairól

A június 12-i előadást követően június 19-én folytatódik az Európai Unió által támogatott, Erasmus+ pályázat keretén belül a dunaszerdahelyi Futureg Egyesület és a szegedi Alternatíva Egyesület együttműködésében megvalósuló Digit4All projekt.

Ennek részeként ismét egy online előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A téma ezúttal is a cyberbullying, az előadó Pongó Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének egyetemi adjunktusa lesz, aki korábban hosszú évekig kutatott a témában.

Hétfőn a cyberbullying (nem csak) jogi vonatkozásairól fogja előadását megtartani, ami után kérdezni is lehet Pongó Tamástól. A cyberbullying napjainkban az egyik, a fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély. Szokták internetes vagy online zaklatásnak is nevezni, ám a téma ennél jóval összetettebb és mélyebb, erről is hallhatunk tőle.

Az előadás megtekintése ingyenes, online érkezni 17:15-től lehetséges, maga az előadás 17:30-kor kezdődik, magyar nyelven. További információkat és a leírásban a zoom linket itt találhatják.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nincs bőrgyógyászat a makói szakrendelőben

Jelenleg Hódmezővásárhelyen van bőrgyógyászati szakrendelés – ismerte el a szerdai testületi ülésen Nagy Jenő, a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ makói intézményének mb. telephelyi igazgató főorvosa.

Tovább olvasom »