Adományokat gyűjtöttek a makói Návay-sok
A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium tanulói is
A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium tanulói is
Csütörtökön Farkas Éva Erzsébet a makói közfoglalkoztatottakhoz látogatott el, hogy megköszönje nekik egész éves munkájukat. A polgármester nem érkezett üres kézzel.
Napok óta találgatják a makóiak, hogy mi készülődik több gyalogátkelőhely mellett. Lassan már mindegyik helyszínen kirajzolódik, hogy mit is telepítenek.
A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.
Lázár János volt a vendége a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsornak. A Frizbi TV YouTube-csatornáján pénteken este lesz látható a teljes beszélgetés, de az előzetesből néhány dolog kiderült.
Mint az ismert, megszűnik a határellenőrzés Románia szárazföldi átkelőin is, ez érinti Kiszombort és Nagylakot is. Azonban van egy további hozománya, erről Farkas János, Magyarcsanád polgármestere beszélt.