Kínai politikus: A vuhani laborban biológiai fegyvereket készítenek, innen szabadulhatott ki a koronavírus

Állítólag egy vezető kínai politikus miatt erősödtek fel azok a hangok az Egyesült Államokban, hogy a koronavírus mégsem természetes úton, hanem egy vuhani laborból kijutva terjedt el, írja a SpyTalk alapján a Daily Mail.

A hírszerzésre specializálódott portál információi szerint még február 10-én szökött Hongkongon keresztül Amerikába a lányával együtt Dong Jingwei, állambiztonságért felelős miniszterhelyettes. Röviddel a magas rangú politikus megérkezése után jelentős fordulat következett be az Egyesült Államok kommunikációjában a világjárvány eredetére vonatkozóan, és azóta is egyre erősödnek azok a hangok, hogy a Covid-19 emberi mulasztás miatt terjedt el.

A lap úgy tudja, hogy Dong Jingwei bizalmas információkat adott át az Egyesült Államok magasrangú tisztviselőinek a Vuhani Virológiai Intézetről, ez változtatta meg a Biden-kormány álláspontját a koronavírus eredetére vonatkozóan. Amennyiben a kémportál értesülései helytállóak, úgy Dong Jingwei lehet a történelem legmagasabb rangú kínai disszidense.

A szökés hírét erősítheti, hogy szerdán Dong Jingwei állítólagos szökéséről írt bejegyzést a Twitterre Dr. Han Lianchao, aki még az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után menekült el Kínából. Az egykor a kínai közigazgatásban dolgozó férfi úgy tudja, hogy Dong Jingwei szökése már márciusban szóba került egy amerikai-kínai megbeszélésen, ahol Tony Blinken külügyminiszter elutasította a magas rangú kínai politikus kiadatását.

Dong legutóbb tavaly szeptemberben mutatkozott a nyilvánosság előtt. Kínai források szerint a férfi fényképeit a Baidu keresőmotor teljesen törölte.

A SpyTalk megjegyzi, hogy június 4-én egy trumpista honlap, a Red State is arról írt, hogy egy magas rangú kínai politikustól kapott információkat az amerikai védelmi minisztérium arról, hogy Peking hogyan leplezi a vuhani laboratóriumban zajló biológiai hadviseléssel összefüggésbe hozható kísérleteket.

Hozzáteszik: a kínai Állambiztonsági Minisztérium honlapján nyoma sincs az állítólagos magas rangú szökevénynek. A miniszter helyettesére vonatkozó rész teljesen üres.

(szeretlekmagyarorszag.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

45 éve hunyt el Kormos István, magyar költő, író, műfordító, dramaturg, kiadói szerkesztő; második felesége Rab Zsuzsa költőnő.

Tovább »

Szolidaritást vállaltak a JAG tanárai

Mint az ismert, ma, a pedagógusok világnapján kezdődtek azok a tiltakozások, amelyeket a pedagógus-szakszervezetek és a Tanítanék mozgalom felhívására szerveznek meg tanárok, diákok, szülők és a pedagógusokkal szolidaritást vállalók.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Betilthatják a szabad orvosválasztást és korlátozhatják a betegek látogatását

Megszüntetnék a szabad orvosválasztást, korlátoznák a betegek látogatását, erősítené az állami irányítást – egyebek mellett ezt is tartalmazza a hamarosan az Orbán-kormány elé kerülő, a belügyi tárca által tervezett, az egészségügy átalakítást célzó, összességében több száz milliárd forintot érintő javaslatcsomag – írja a Népszava.

Tovább olvasom »

A nap témája: Újra kell tervezniük a kórházaknak a 2023-as költségvetésüket

A Népszava úgy értesült, hogy a kórházakat is elérte a központi kifizetési korlátozás és a pénzügyi szigor. A napilap értékelése szerint ezzel lényegében kézi vezérlés alá vonják a kórházi kasszákat. A kórházak gazdasági vezetőinek csütörtökön eligazítást tartottak, arról, hogy péntek délig újra kell tervezniük a 2023-as költségvetésüket, emellett október 31-ig a béreken felül csak a „betegellátással összefüggő”, tételesen engedélyeztetett számlákat fizethetik ki.

Tovább olvasom »

A nap témája: Magyarország is támogatja az új szankciókat, még ha mást is állít a kormány

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország ellenzi a további szankciók bevezetését, Peter Stano külügyi szóvivő felidézte Josep Borrell külügyi főképviselő csütörtöki nyilatkozatát, amelyet Borrell 27 (ezt kétszer is elmondta) tagállam nevében tett. Ebben a következő szerepel: ,,partnereinkkel együttműködve a lehető leghamarabb további korlátozó intézkedéseket terjesztünk elő Oroszországgal szemben.”

Tovább olvasom »