Szép csendben megszűnt a klasszikus gyermekorvosi ügyelet Makón

Mint arról beszámoltunk, október elsejétől indult az új ügyeleti rendszer Csongrád-Csanádban. A változás érinti a makói gyerekorvosi ügyeletet is.

A múlt heti testületi ülésen Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója próbálta elmagyarázni az új rendszert. Ami az egyik nagy kérdés volt, hogy mi lesz a gyermekorvosi ügyelettel. Most kiderült, hogy általános orvosi ügyeletre lehet vinni a gyerekeket Makón, vagy pedig Szegedre a gyermekklinikára, illetve Szentesre a gyerekügyeletre.

Zentay elmondása szerint a gyermekek ügyeleti ellátása általános orvosi ellátással megoldható. Ugyanis a tapasztalat az, hogy enyhe légúti gyulladással és lázzal szoktak jelentkezni az ügyeleten. A regionális igazgató hozzátette, amennyiben akkora lesz az igény, szükség esetén megvizsgálják, hogy legyen újra külön gyermekorvosi ügyelet Makón.

Az átszervezés értelmében a gyerekek ügyeleti ellátását a felnőtteknek szóló ügyeleti időben, valamint a szegedi gyermekklinikán végzik munkanapokon 16-22 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 8-20 óra között. Hétvégén és ünnepnapon a szentesi gyermekügyelet is nyitva tart 8-20 óra között.

Farkas Éva Erzsébet polgármestert nem izgatta ez az ügy, semmit sem reagált az elmúlt hetekben és a testületi ülésen sem szólt hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink