Tankerület: akinek sok a távolság, az szervezze át a családi életét

Hétfőn értekezletet tartott a bartókos szülőknek a tankerület, a művészeti iskola vezetése, azonban ennek helyszíne már az új, Almási utcai iskolaépület volt. Az egyik, névtelenséget kérő szülőtől megtudtuk, érdemi megoldás nem született a Bartók intézmény jövőjével kapcsolatban.

Az anyuka a Makói Csípősnek elmondta: parázs vita alakult ki a tankerület vezetője, az iskola igazgatónője és a szülők között. Egy 2017-es EFOP pályázatra hivatkoztak és nem értették meg, hogy a szülőknek pont az a bajuk, hogy évek óta nem tudnak erről, nekik nem szóltak. A távolságra (a Bartók és az Almási épület között közel 2 km van – a szerk.) csak annyit mondtak, hogy majd viszik buszok a gyerekeket, amit a tankerület fizet. Akinek ez nem felel meg, az szervezze át a családi életét és oldja meg – így fogalmaztak.

A szülő tájékoztatása szerint az is elhangzott, hogy a művészeti oktatás megvalósítása még kialakítás alatt van. Erre sem tudtak megnyugtató választ adni. Az értekezlet végén Rónai Dániel, a művészeti iskola igazgatója próbálta a lelket tartani a szülőkben, hogy a kollégáival mindent megtesznek a zökkenőmentes átállásért. Az ő megszólalása volt a legemberibb, ő nem lenézően beszélt velünk – fogalmazott az édesanya oldalunknak.

Hozzátette, a ,,harcot” folytatják tovább, nem nyugszanak bele a dolgokba.

harcot

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink