Tehetséggondozó programmal segítenének a Lokálpatrióták a makói gyermekeknek

Számunkra fontos a gyermekek védelme és a makói családok segítése. Egy olyan tehetséggondozó programot indítanánk, aminek keretein belül azokat a családokat támogatnánk, akik önerőből nem, vagy csak megszorítások által tudnák különböző szabadidős körökbe járatni gyermeküket – fogalmazott a Makói Csípősnek Tézsla Gábor.

A Lokálpatrióták képviselőjelöltje kifejtette: ha a szülők pénztárcáját megkönnyíti a foglalkozás díjának térítése, esetlegesen versennyel kapcsolatos költségek csökkentése, már hatalmas segítséget nyújthat ez a program. Úgy gondolják, hogy lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kicsiknek is legyen egy kikapcsolódási lehetőségük, ahol kibontakozhatnak, ahol barátkozni tudnak korabeliekkel az iskolán kívül, fejlődni, vagy csak megtalálni sport-, vagy művészi oldalukat.

,,Nem kizárt, hogy a későbbiekben sikeres sportoló, zenész, táncos vagy éppen színjátszó lesz belőlük. Városunk több egyesülettel, sport- és tánckörrel büszkélkedhet, vagy éppen zeneoktatással is, aminek köszönhetően széles körben ki tudják magukat próbálni. Ez a lehetőség már azoknak is szólna, akik évek óta eredményesen részt vesznek Makó hírnevének öregbítésében”

– fogalmazott oldalunknak Tézsla Gábor.

A Lokálpatrióták továbbra is várják a makóiak észrevételeit, ötleteit, amit beépítenek a választási programukba. Legközelebb április 14-én, vasárnap délelőtt standolnak a piac főbejáratánál (Deák Ferenc utca), ahol találkozhatunk a jelöltekkel.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink