? Több sajtóorgánumot sem engedtek be Orbán kormányinfójára

Hiába regisztráltak a szerkesztőségek a sajtónyilvános kormányinfóra, az ajtóban állók egy listára hivatkozva nem engedték be őket a tájékoztatóra. Így járt többek között az Alfahír, a Direkt36, a Magyar Hang és a Hócipő. Orbán Viktor viccelődött a kizárásukon.

Idén sem engedték be a Direkt36 oknyomozó portál újságíróját Orbán Viktor rendhagyó sajtótájékoztatójára – írja a 444.hu. Wirth Zsuzsanna, a Direkt36 tudósítója az Antall József Tudásközpont költekezéséről szeretett volna kérdéseket feltenni, különösen arról, hogy ebben milyen szerepet játszott a Miniszterelnökség.

Nem járt szerencsével a Magyar Hang tudósítója sem. Nekik az utcán sikerült megkérdezniük a miniszterelnököt, hogy miért nem engedik be őket, amire Orbán némi viccelődés után (mely szerint reméli őt magát azért majd beengedik) azt válaszolta:

„sajttájokat nem én szervezem, én csak beszélek”.

Az Alfahír munkatársai is hiába érveltek, hogy időben regisztráltak, az ajtónálló hajthatatlan volt. Megismételte, hogy csak a meghívottak, azaz a listáján szereplők vehetnek részt a Kormányinfón. Egyébként papíron ez egy sajtónyilvános tájékoztató, nem pedig meghívásos esemény, amelyen csak a kiváltságosok vehetnek részt. 

A Hócipő fotósa is jelezte, hogy indoklás nélkül nem engedték be, pedig időben regisztrált.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »