Toldi János: Új korszak, nélkülem

Érdekes fényképet tett közzé privát Facebook oldalán Toldi János, volt makói önkormányzati képviselő, akitől megtudtuk, hogy tavaly év végén kilépett a Fideszből.

Egy 2014-es kampányfotót osztott meg Toldi János, annyi változtatással, hogy az ,,új korszak” szlogen fölé odaírta: ,,nélkülem.”

Városunk egykori önkormányzati képviselőjével telefonon beszéltünk. Elmondta, 2020. december 31-el kilépett a Fideszből. A közzétett kép pedig arra utal, hogy az új korszak már nélküle zajlik Makón.

Nem volt szép a búcsú azoktól a fideszes képviselőktől, akiket nem indítottak újra. 2019-ben, az önkormányzati ciklus végén négyükről lejárató cikk jelent meg a Fidesz-közeli makohirado.hu-n, a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án. Toldiról például azt írták, magától mondott le az újraindulásról a hatos körzetben és a karácsonyi utalványok kihordásában történt elmaradását is felemlegették.

A magyarnarancs.hu-nak később Toldi azt nyilatkozta: azt mondták neki, hogy fiatalítani szeretnének a csapaton, ezért nem indítják el. Ennek ellenére volt az újraindított fideszes társai közül olyan, akinek komoly műtétje volt, és olyan is, akit azért kellett neki gyakran helyettesítenie, mert ügyeletet látott el, vagy Angliában élő unokájánál járt. „Nem buktam, kegyvesztett lettem” – fogalmazott 2019 őszén Toldi János.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink