A nap témája: A munkáltatók jelenleg nem tehetik kötelezővé dolgozóiknak a védőoltást

A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a munkáltatók számára, hogy kötelezővé tegyék dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást, még feladatkörhöz kötötten sem – mondta a 24.hu-nak dr. Óváry-Papp Nóra és dr. Simkovicz Benjámin, a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői. 

A munkaadónak ugyanakkor jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörnyezetet a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között.

Ha a munkáltató kötelezővé tenné a munkavállaló számára a védőoltást, esetleg a dolgozót bármilyen hátrány érné amiatt, hogy nem adatja be magának a vakcinát, az diszkriminációs, illetve adatvédelmi aggályokat is felvet. A portál azt írja, a vakcina beadatása nem lehet mindenkire előírt kötelezettség: lehetnek például olyan dolgozók, akik személyes helyzetükből fakadóan nem kaphatják meg az oltást. 

Mindezek mellett a munkaszerződés megkötését sem lehet a munkavállaló védettségétől függővé tenni vagy épp állásinterjún erre vonatkozó kérdést feltenni.

Az alkalmazottak beoltottságának nyilvántartása továbbá adatvédelmi szempontból is problémás, hiszen az ilyen jellegű információk olyan szenzitív személyes adatnak minősülnek, melynek kezeléséhez szintén nincs törvényes jogalapja a munkáltatónak. 

A jogalkotást egyébként az is nehezíti, hogy még mindig bizonytalan egyes vakcinák alkalmazása, hatása.

Mindezek fényében tehát a munkáltatóknak továbbra is elsődlegesen olyan megoldásokat javasolt alkalmazniuk, amelyek minimális kockázattal, illetve a legkevesebb személyes adatkezeléssel járnak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

77 éve hunyt el Bartók Béla, magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Tovább »

Legyőzte a paksiakat a Makó FC

Egyórányi játék után 2-0-ra vezettek a hazaiak, a paksi erőfeszítések csak a szépítésre voltak elegendőek. A makóiak a középmezőnyben tartózkodnak a tabellán.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink