Török Gergő, a Lokálpatrióták képviselőjelöltje fontosnak tartja Makó gazdasági fejlesztését

Török Gergő közgazdászként diplomázott és a Lokálpatrióták képviselőjelöltjeként fontosnak tartja, hogy programalapú kampányt folytassanak. A Makói Csípősnek elmondta: mindig is érdekelték a város dolgai és most már szeretne aktívan részt venni a közéletben.

Kérlek, mutatkozz be, mit érdemes rólad tudni?

A Szegedi Tudományegyetemen szereztem diplomát gazdálkodás- és menedzsment szakon. Jelenleg üzletkötőként dolgozom. Makó 24. éve a szívem csücske és mindig is érdekeltek a helyi ügyek. Fontosnak tartottam a környezetemben kifejteni a véleményemet a makói dolgokról. A politika mindig is közel állt hozzám, tizenévesen országgyűlési felszólalásokat, interpellációkat hallgattam. Most úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam, elkezdem a közéleti tevékenységemet.

Mit szóltál a Lokálpatrióták témáihoz, kezdeményezéseihez?

Rendkívül összeszedett és jó program, a hatvan pont, – amit hamarosan bemutatunk a makóiaknak, – tartalmas, komplex programot jelez. Nem egy elképzelés nélküli egyesület volnánk, akik csak program nélkül indulnának. Zeitler Ádám nagyon felkészült, jól megszervezte ezt a csapatot és van kellő rutinja, hogy együtt tudjuk végezni a közös munkát.

Hogyan történt a kapcsolatfelvétel?

A részemről indult. Felkerestem Zeitler Ádámot, – ugyanis korábban ő is segített nekem egy egyetemi projektben, – és felajánlottam neki a segítségemet a kampányban. Akkor jött tőle a viszontválasz, hogy gondolkoztam-e a képviselőjelöltségen. Így jött a lehetőség.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink