168 Óra: Mágori András még sokra viheti a Fideszben

,,Láthattuk a tévében – nem abban, amelyet Mágori képviselő pártja közpénzből üzemeltet –, hogy hány embernek okozott gondot, amikor nagypénteken közölték velük: nincs tovább ápolás, gondozás, rehabilitáció, az az ukáz, hogy a húsvétot követő kedden hazaadják a folyamatos ápolást igénylő rokont” – lényegretörő publicisztikát jelentett meg a 168 Óra online a makói fideszes képviselő kijelentése kapcsán. Föld S. Péter írásának legérdekesebb részét mutatjuk, a teljes írást pedig itt lehet elolvasni.

Meg kell dicsérnünk Mágori képviselőt, amiért sivalkodást írt, és nem a konzervatív keresztény körökben bevett ajvékolást, mert akkor még a mostaninál is nagyobb tahóság lenne, amit elővezetett. Persze, így sem piskóta ez a szégyenteljes szöveg, hiszen láthattuk a tévében – nem abban, amelyet Mágori képviselő pártja közpénzből üzemeltet –, hogy hány embernek okozott gondot, amikor nagypénteken közölték velük: nincs tovább ápolás, gondozás, rehabilitáció, az az ukáz, hogy a húsvétot követő kedden hazaadják a folyamatos ápolást igénylő rokont.

 

Mágori András előtt még nagy jövő áll. Normális üzemmenetben ez persze nem volna igaz, rendes, működő demokráciában a közélet közelébe sem engedik a hozzá hasonlókat, de ő a Fidesz–KDNP képviselője, rá más szabályok vonatkoznak, mint a közönséges földi halandókra. Az ő köreikben a hírhamisítás például nem kirúgást, hanem felfelé bukást eredményez, egészen a közmédia vezérigazgatói székéig.

 

Hősünk érdemeiből nem sokat von le, hogy Kásler Miklós miniszter ágyfelszabadító akciója – először a kórházi ágyaknak a hatvan, majd már „csak” az ötven százalékát kellett viharos gyorsasággal „felszabadítani” – a saját politikai közösségében sem aratott osztatlan elismerést. Az Orbán Viktorhoz mindig lojális Balog Zoltán, Kásler úr hivatali elődje például megvédte az egyik kirúgott kórházigazgatót, akinek az volt a bűne, hogy a betegei érdekeit tartotta szem előtt, ahelyett, hogy Kásler miniszter embertelen parancsa előtt tisztelgett volna.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink