173 éve született Makón Pulitzer József

Bár nincs kerek évforduló, de a Szirbik Miklós Egyesület április 9-én – a húsvéti ünnepek miatt egy nappal korábban –, a koronavírusra való tekintettel szerény, egyszemélyes megemlékezést tartott Pulitzer József szülői házánál. Az emlékezés virágait Molnár László tagtársunk helyezte el – közölte oldalán az egyesület.

Pulitzer József 1847. április 10-én született Makón. A Dél-Morvaországból származó kereskedő család az 1700-as évek végén érkezett Makóra. 1855-ben költöztek Pestre. Pulitzer József Pesten tanult kereskedőnek, de 1864-ben az Egyesület Államokba utazott. Ekkor már zajlott az észak-dél elleni polgárháború. Pulitzer József egy német anyanyelvű ezredben szolgált. A leszerelését követően Saint Louis-ban vállalt munkát, és 1868-tól a Westliche Post riportere volt. Az újságnak hamarosan résztulajdonosa lett, de dolgozott The Sun című lapnak is. 1879-ben megalapította saját lapját a St. Louis Post-Dispatche címmel.

1883-ban tovább növelte befolyását a The New York World című lap megvásárlásával. Ennél a lapnál vezette be újításait, amelynek eredményeként a példányszám pár év alatt negyed millióra emelkedett. Támogatta a Szabadság-szobor felállítását is. Pulitzer vagyonos és rendkívül befolyásos személy lett, nem csoda, hogy politikai karrierre vágyott. Már 1869-ben képviselő volt Missouri államban, 1885-ben pedig az első magyarországi születésű képviselője az Egyesült Államok kongresszusának.

Szinte mindenki hallott és olvasott a Pulitzer-díjról. Pulitzer József javasolta, majd támogatta, hogy a New York-i Columbia Egyetemen újságíró fakultást alapítsanak. A Pulitzer-díjat az USA-ban adják ki, a Columbia Egyetem bizottságának javaslata alapján. Újságírók, írók, zenészek kaphatják meg. Az elsőt 1917-ben adták át. Anyagi alapjait Pulitzer József biztosította. Pulitzer József a modern újságírás egyik megteremtője 1911. október 29-én hunyt el.

Makón, 2007-ben Pulitzer Szülővárosának Díja címen Makó Város Önkormányzata és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alapított díjat. Az elismerést fiatal újságírók és publicisztikát író diákok jutalmazására hozták létre. A díj Kis Jenő Ferenc makói szobrászművész Pulitzer Józsefet ábrázoló mellszobrának kicsinyített mása volt. Az utolsó díjátadót 2012-ben tartották.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink