174 éve született Pulitzer József

A világszerte ismert újságíró, lapkiadó 1847. április 10-én született Makón.

A Dél-Morvaországból származó kereskedő család az 1700-as évek végén érkezett Makóra. 1855-ben költöztek Pestre. Pulitzer József Pesten tanult kereskedőnek, de 1864-ben az Egyesület Államokba utazott. Ekkor már zajlott az észak-dél elleni polgárháború. Pulitzer József egy német anyanyelvű ezredben szolgált. A leszerelését követően Saint Louis-ban vállalt munkát, és 1868-tól a Westliche Post riportere volt. Az újságnak hamarosan résztulajdonosa lett, de dolgozott The Sun című lapnak is. 1879-ben megalapította saját lapját a St. Louis Post-Dispatche címmel.

1883-ban tovább növelte befolyását a The New York World című lap megvásárlásával. Ennél a lapnál vezette be újításait, amelynek eredményeként a példányszám pár év alatt negyed millióra emelkedett. Támogatta a Szabadság-szobor felállítását is. Pulitzer vagyonos és rendkívül befolyásos személy lett, nem csoda, hogy politikai karrierre vágyott. Már 1869-ben képviselő volt Missouri államban, 1885-ben pedig az első magyarországi születésű képviselője az Egyesült Államok kongresszusának.

Szinte mindenki hallott és olvasott a Pulitzer-díjról. Pulitzer József javasolta, majd támogatta, hogy a New York-i Columbia Egyetemen újságíró fakultást alapítsanak. A Pulitzer-díjat az USA-ban adják ki, a Columbia Egyetem bizottságának javaslata alapján. Újságírók, írók, zenészek kaphatják meg. Az elsőt 1917-ben adták át. Anyagi alapjait Pulitzer József biztosította. Pulitzer József a modern újságírás egyik megteremtője 1911. október 29-én hunyt el.

Makón, 2007-ben Pulitzer Szülővárosának Díja címen Makó Város Önkormányzata és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alapított díjat. Az elismerést fiatal újságírók és publicisztikát író diákok jutalmazására hozták létre. A díj Kis Jenő Ferenc makói szobrászművész Pulitzer Józsefet ábrázoló mellszobrának kicsinyített mása volt. Az utolsó díjátadót 2012-ben tartották.

Születésnapján a Szirbik Miklós Egyesület nevében koszorút helyezett el emléktáblájánál Molnár László és Zeitler Ádám:

174 éve született Pulitzer József, világszerte ismert újságíró, lapkiadó Az évforduló tiszteletére a Szirbik Miklós Egyesület nevében koszorút helyezett emléktáblájánál Molnár László és Zeitler Ádám.

Közzétette: Szirbik Miklós Egyesület – Makó – 2021. április 10., szombat

Az évfordulóról megemlékezett a város is. Mellszobránál és szülőházánál helyezett el koszorút Farkas Éva Erzsébet polgármester és Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója:

1847. április 10-én született Makón a világszerte ismert és elismert újságíró, Pulitzer József. Tiszteletére…

Közzétette: Farkas Éva Erzsébet – 2021. április 10., szombat

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink