18+: Fennakadt a birka a kerítésen, hosszú szenvedés után elpusztult, disznók ették meg, de a gazdát nem izgatta

Brutális képeket kaptunk a közigazgatásilag Királyhegyeshez tartozó Csikóspusztáról. Amellett, hogy állatvédelmi kérdéseket is felvet, a közösségi együttélés szabályait is felrúgja, hiszen a problémás családtól a szomszédhoz szöknek át a jószágok rendszeresen.

A fotókat Budai Róberttól kaptuk, aki elmondta: a bajos csikóspusztai család állatai folyamatosan szabadon mászkálnak a környéken, van amikor a járatos buszt is akadályozzák. Ezen kívül hatalmas bűz van az ingatlanjai körül, nem a legmegfelelőbb módon tartják a jószágokat. Véleménye szerint annyira tűrhetetlen állapotok vannak és annyira szabadon vannak az állatok, ha legközelebb hozzá bemegy az egyik, akkor befogja magának.

Legutóbb azzal szembesültek, hogy egy birka fennakadt az említett család szomszédjának kerítésén. Vélhetően sokat szenvedett amíg végül elpusztult. A maradványaiból a saját disznói ettek – ezek szerint a gazdát nem izgatta, hogy hova lett az eltűnt juh. Budai oldalunknak elmondta, hogy megkeresi az illetékes hatóságokat, szervezeteket.

A kezelhetetlen családról legutóbb júniusban írtunk. Akkor azt közöltük, hogy a haszonállataik szabadon mászkálnák az utcán, rengeteg a szemét, ha szólnak nekik,  akkor csak cinikus választ kapnak.

Királyhegyes község önkormányzatát senki sem kereste meg ilyen bejelentéssel. Csikóspusztán többen tartanak haszonállatot, de ott járva kirívó, közösségellenes magatartást nem tapasztaltunk.

– írta akkor megkeresésünkre Horváth Lajos polgármester, akit most újraválasztottak.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink