2-től 12 évet kaphat a makói kocsmai verekedő

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki 2019. augusztus 7-én az esti órákban egy makói vendéglátóhelyen több órás italozást követően szóváltásba keveredett a szintén ittas sértettel. Őt olyan erővel rúgta és ütötte meg, hogy a sértett hanyatt esett és életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. Életét csak az időben érkező orvosi segítségnyújtás mentette meg – közölte honlapján az ügyészség.

A férfi bűncselekménye – figyelemmel a többszörös visszaesői minőségére – 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Szegedi Törvényszék a vádlott letartóztatását a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte, mely határozattal szemben a férfi és védője fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság végzését megalapozottnak ítélte, indokaival egyetértett, ezért a törvényszék határozatának helybenhagyására tett indítványt az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtáblának.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink