2050-ig titkosították a Pegasus-ügyről szóló bizottsági ülést

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai a bizottság hétfői ülésén tényekkel alátámasztott, egyértelmű cáfolatokat vártak volna Pintér Sándor belügyminisztertől és Varga Judit igazságügy-minisztertől a Pegasus-üggyel kapcsolatban.

A bizottság elnöke, Stummer János az ülés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy határozatképes volt a bizottsági ülés, amelyen részt vette Pintér Sándor belügyminiszter és Völner Pál igazságügyi államtitkár is. 

A bizottság ellenzéki tagjai nem mondhatták el ugyanakkor, mi hangzott el az ülésen, mert

a kormány 2050-ig titkosította az elhangzottakat.

Arról azonban beszámolhattak, hogy mire nem voltak hajlandóak egyértelmű választ adni.

,,Nem hangzott el válasz arra a kérdésre, hogy történt-e politikusok, újságírók lehallgatása az elmúlt években a Pegasus nevű kémszoftverrel. Emellett nem hangzott el a válasz arra a kérdésre sem, hogy történt-e egyáltalán a magyar állam részéről ilyen jellegű beszerzés”

– mondta Stummer János, hozzátéve: ugyanezen híreket Völner Pál sem cáfolta egyértelműen. A bizottság ellenzéki tagjai ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeztek, de ezt nem támogatta a kormánypárti többség. A jobbikos politikus szerint erre azért lett volna szükség, mert így meghallgatták volna a titkosszolgálatok munkatársait, akik kötelesek lettek volna válaszolni. 

Arra mutatott viszont nyitottságot Pintér Sándor belügyminiszter, hogy 2014 után ismét kihelyezett ülése legyen a bizottságnak, ahol is tájékozódhatnak arról, miként is zajlik a titkos információgyűjtés jelenleg Magyarországon. Bizalomerősítés jegyében arra kérték a belügyminisztert, hogy ismét adjon lehetőséget a bizottság számára – mondta.

„Az egyetlen pozitívum, hogy végre határozatképes volt az ülés, s végre komolyan vették a munkájukat a kormánypárti képviselők”

– jegyezte meg Molnár Zsolt, kiemelve: azzal, hogy nem adnak választ, egyre jobban erősítik azt a gyanút, hogy valami itt nincs rendben.

Ungár Péter szerint nem az engedélyezési eljárás terén van kérdés, vagy a szoftver vásárlása mögött, hanem arról van szó, hogy itt egy nagyon komoly nemzetbiztonsági aggály merült fel. 

Az LMP-s politkus elmondta, hogy a fideszes képviselők nyilatkozatai szerint vannak olyan esetek, amikor a nemzet érdekében bizonyos emberek ellen különféle kémszoftvereket használnak.

,,Az a mi kérdésünk, hogy mennyi esetben helyettesíthető be a nemzet érdeke Orbán Viktor érdekével”

– emelte ki, hozzátéve, hogy erre konkrétan nem kaptak választ.

Mint ismert, a Pegasus nevű kémszoftverrel az eddigi információk szerint mintegy 300 magyarországi célpontot figyelhettek meg, köztük tényfeltáró újságírókat, médiatulajdonos üzletembereket, ellenzéki politikusokat, ügyvédeket, és adott esetben saját embereiket is, hiszen egy volt államtitkárt is lehallgathattak, miután kritizálta a paksi beruházást. A program észrevétlenül települhet a célszemély okostelefonjára, majd annak valamennyi tartalmához hozzáfér, legyenek azok üzenetek, GPS-adatok vagy fényképek, beleértve a kamera bekapcsolását is. Az ilyen tartalmak megszerzése nem csupán érzékeny információk felhasználását jelentheti, hanem zsarolási potenciállal is bírhat.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink