24 éves helyettes államtitkár: ,,Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell”

Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell. A diplomám hiánya nem hátráltat – a Népszava szerint így írta le helyettes-államtitkári feladatait az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén Rácz Zsófia, aki hosszú idő elteltével most vállalt először olyan nyilvános fellépést, ahol nemcsak a sajátjai kérdezhették.

A fiatalokért felelős helyettes államtitkár ezt azért hangoztatta, mert 2019-ben még törvényt is módosítottak azért, hogy megfelelő diploma hiányában betölthesse pozícióját. A keddi hosszú beszélgetésnek ráadásul az is jelentőséget adott, hogy Rácz korábban kerülte a nyilvánosságot, legalábbis különféle fellépéseit nem hirdette meg a kormány, így rendszerint csak a meghívottak értesülhettek róla.

Rácz most arról beszélt, hogy nem tekint magára politikai kinevezettként, hangsúlyozta, hogy a törvény is szakmai felsővezetőként határozza meg a helyettes államtitkári pozícióját – ezen a ponton ellent is mondott korábbi mondatának, miszerint nem olyan a feladatköre, amihez szakmai végzettség kell. A posztra egyébként Novák Katalin egykori családügyi államtitkár, mostani miniszter kérte fel, miután szoros szakmai együttműködésük volt még az ENSZ ifjúságügyi programjában.

Korábban az is kisebb botrányt okozott, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének ifjúsági tagozatával többszöri egyeztetés után sem ült le a tanárhiány okozta problémákról tárgyalni.

Mint elmondta, mindenképp szeretné megszerezni jogi diplomáját, hogy a megszerzett tudással „komplexen láthassa át” a problémákat.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink