Ötödik jegyzőjét „fogyasztja” Farkas Éva

A város honlapja szerint pályázatot hirdettek a jegyzői munkakör betöltésére. Emiatt megkérdeztük a hivatalt, hogy miért van szükség új jegyző alkalmazására és az átmeneti időszakban ki látja el a jegyzői feladatokat?

Kérdéseinkre az alábbi választ kaptuk:

„Új jegyző alkalmazására a jegyzői munkakör betöltetlensége miatt van szükség, az átmeneti időszakban a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a jegyző helyettesítésére kinevezett aljegyző látja el a jegyzői feladatokat.”

Feltűnően gyorsan cserélődnek a jegyzői hivatalt ellátó szakemberek a makói hivatalban. Közel öt éve vezeti a várost Farkas Éva, az átvételkor dr. Bánfi Margit volt a jegyző, az első néhány hónapban maradhatott is a pozíciójában. A hivatali őrségváltás során azonban neki is távoznia kellett, hasonlóan a Buzás Péter polgármestersége alatt ott dolgozó többi szakemberhez. Úgy tudjuk, hogy a politikai alapon elbocsájtott szakemberek közül néhányan nehezen találtak munkát, volt akinek később is „utána nyúltak”, megpróbáltak eltávolítani az új munkahelyükről.

Dr. Bánfi Margitot dr. Bálint-Hankóczy Beatrix követte. Információink szerint jegyzői hivatalát a legutóbbi időkig betöltötte, például az önkormányzat által kiadott hivatalos lapon is az ő neve szerepelt. Hosszabb hivatali távolléte alatt hárman is helyettesítették: előbb dr. Szabó Sándor, majd dr. Turbucz Marietta, jelenleg pedig dr. Kruzslicz-Bodnár Gréta. Feltűnő, hogy a fideszes érában felvett szakemberek közül egy sem makói.

A meghirdetett pályázatot itt találják: http://mako.hu/2019/04/26/allashirdetes-jegyzo/. Bár nem lennénk meglepődve, ha már meglenne a város új jegyzője, a pályázat pedig csak formaság.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink