Beleragadt a hódmezővásárhelyi tram train árkába egy menetrendszerinti autóbusz – számolt be a Délmagyar.
Mint írták, a Dél-alföldi Közlekedési Központ busza Hódmezővásárhelyen kedden délután a Lánc utca és az Andrássy út sarkán süppedt bele az építkezési árokba, közvetlenül az Emlékpont előtt.
A lap úgy tudja, a buszsofőr mostanában nem vezette ezt a járatot, ezért nem tudta, hogy az érintett útszakaszon az építkezés miatt nem tud befordulni.
Az árkot egyébként épp kedden kezdték el feltölteni homokkal, ebbe ragadt bele a busz, amit délutánra már ki is szedtek onnan. További fotók az árokba ragadt buszról a lap oldalán tekinthetők meg.
A tram train vonal építéséhez kapcsolódóan 2017-ben kezdődtek meg az előzetes közműkiváltások, a kivitelezési munkák pedig tavaly.
(kiemelt kép: Főnix Taxi)