Fotó: Szél Antal István/kmnp.hu
A Körös-Maros Nemzeti Park a kék vércsék egyik fontos gyülekezőhelyének számít. Rövidebb-hosszabb időre megállnak itt, hogy rágcsálókat, rovarokat fogyasszanak, s ezzel erőt és energiát gyűjtsenek hosszú vándorútjukra. Idén azonban a körülmények nem igazán kedveznek a kék vércséknek.
A nemzeti park tájékoztatása szerint az augusztus 27. óta tartó, heti szinkronszámlálások eddigi adatai szerint az idén jóval kevesebb vonuló kék vércse állt meg éjszakázni a Körös-Maros Nemzeti Park tájain, mint a korábbi években. Az ok minden bizonnyal a szárazságban és az abból fakadó táplálékhiányban keresendő.
A kék vércsék októberben az afrikai tájak felé indulnak. A faj világállományának jelentős része Angolába megy, s ott, illetve a környező országokban tölti a telet. Magyarországon az őszi gyülekezésük csúcsa általában szeptember 15-25. között van.
Makónál, a Csanádi pusztákon elenyésző mennyiségben gyülekeznek idén a kék vércsék, holott volt olyan esztendő, amikor ezer példánynál is több éjszakázott a területen. A költőállomány a korábbi évekhez hasonlóan alakult, de szeptember elejétől kezdve már csak elvétve lehet kék vércsékkel találkozni. Napközben táplálkozó egyedeik is csak elszórtan észlelhetők. A nemzeti park munkatársai ellenőrizték valamennyi potenciális és a korábbi években használt éjszakai gyülekezőhelyeiket, de csak egyetlen helyen, a Csanádi puszták szegélyében, egy kis erdőfoltban találtak kék vércséket. A legtöbbet, 26 példányt szeptember 23-án regisztrálták.

