? Október 6-a üzenete a hazaszeretet, a méltóság és a remény is

Nem megszokott helyszínen, Dobsa Lajos szobránál tartottak csendes gyertyagyújtást a lokálpatrióta összefogás jelöltjei. Elhangzott: október 6-a üzenete nem csak a gyász, hanem a meg nem hajlott gerinc jelképe is.

Ironikus módon Dobsa Lajos október 6-án született városunkban, így ő volt a forradalomhoz leginkább közelebb álló makói. Mucsi Tamás polgármesterjelölt szerint akiket 1849. október 6-án bitófára és golyó általi halálra ítéltek, igazi hősök voltak. Hittek a szabadságban, abban, hogy egy új, szebb és jobb világot lehetni csinálni Magyarországból.

,,Átvitt értelemben, akik továbbra is ellenzékiek, akik le akarják bontani a zsarnokságot, a NER-t, a XXI. század hősei. Az idők változnak, de lehet párhuzamot vonni. Az, amit ebben a kampányban ellenzékiknek el kellett szenvedniük, az nem demokratikus, hanem aljas és nem az esélyegyenlőség jegyében zajlott”

– jelentette ki a polgármesterjelölt.

Mucsi Tamás szerint Makóból lehet olyan város, ahol a tisztesség, becsület, szakértelem, ami mérvadó és nem az, hogy kinek milyen a politikai szimpátiája.

– A Kossuth szobornál ez kézenfekvőbb helyszín, hiszen Dobsa is részt vett a szabadságharcban, szenvedője is volt a megtorlásoknak – kezdte beszédét Zeitler Ádám. Felidézte: századosi rangban szolgált, Csanád és Csongrád vármegyében szervezte a felkelést. Később a harcokban is részt vett Felvidéken, valamint Deszk és Szőreg térségében. A fegyverletétel után visszavonult a Partiumba. Félév fegyházra ítéltek, de visszatért a politikai életbe és 1869-től két ciklusban szolgálta Makót képviselőként. Nem csak az aradi tizenhármat és Batthyányt végezték ki, hanem még 130 embert és több százan kerültek börtönbe.

– A szabadságharc elbukott, de az eszmeiség tovább élt és él a mai napig is. Nem csak gyász az üzenete, hanem a meg nem hajlott gerinc is, jelképez erőt, hitet, hazaszeretet, a méltóság erejét és reményt – fogalmazott Zeitler Ádám.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink