A nap témája: Legalább napi 200 egészégügyi fertőzés történik Magyarországon

Magyarországon naponta több mint 200 egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés biztosan történik a 2016/17-es európai vizsgálat szerint – írja a Napi.hu egy szerdai, Nemzeti Népegészségügyi Központ által szervezett szerdai konferencia beszámolója alapján.

Ez éves szinten így is legalább 340 ezer többletápolási napot jelent. Ugyan a kórházi fertőzések számát soha, egyetlen kórházban vagy országban nem lehet nullára lecsökkenteni, becslések szerint 20-50 százalékuk azért megelőzhető. Ha az 50 százalék túlságosan ambiciózus cél is, egy részük bizonyosan elkerülhető, és ezért mindent meg is kell tenni – mondta előadásában Oroszi Beatrix, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője.

A szakértő szerint minden intézménynek szüksége van saját, konkrét célokkal megfogalmazott szakmai programra, amit monitorozni kell és folyamatosan felülvizsgálni a prioritásait. Fontosak az evidenciákon alapuló útmutatók, amiket szintén állandóan fejleszteni szükséges a szakember szerint.

Kulcskérdés az infekciókontrollban résztvevő szakszemélyzet létszámának nagymértékű növelése, csakhogy a szakemberek hiánya miatt ez nem könnyű. Nagy az elmaradás az alkoholos kézfertőtlenítő használatában – az uniós átlag 1000 ápolási napra 24 liter, szemben a magyarországi 8,1 literrel. Japánban 36 liter jut 1000 ápolási napra – amit minden betegellátási ponton biztosítani kell.

Az uniós átlaghoz képest nagyon alacsony az egyágyas kórtermek aránya, ennek a fejlesztésére leginkább az új kórházépítéseknél nyílik lehetőség.

A konferencián elhangzott, a humán erőforrás hiánya többek között a szakma alacsony presztízsére is visszavezethető, az egészségügyön belül sincs nagy becsülete az infektológusoknak. Kevés a szakápoló, de az általános ápoló hiány is növeli a fertőzések előfordulását. Amíg a nővér-beteg arány nem javul, addig nem csökkennek érdemben a kórházi fertőzések, s nem csak létszámban, de a képzésen is javítani kell.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink