Eltörlik Erdei Ferenc emlékét a közterületekről

A képviselő-testület ma megszavazta, délután pedig már el is vitték Erdei Ferenc szobrát a róla elnevezett térről. Ezen kívül eltávolítják az emléktábláit és domborműveit, illetve átnevezik ezt a teret is Aradi térre. Átnevezik a Károlyi Mihály utcát is Nagygyörgy utcává, így a két közterület lakói felkészülhetnek a lakcímkártya-cserére.

A Károlyi Mihály utca átnevezéséről már 2016-ban határozatot hozott a testület, de valami oknál fogva végül elmaradt. Akkor említés szintjén Erdei Ferenc is felmerült, de maradhatott a szobra. Most a Csongrád Megyei Kormányhivatal felszólította az önkormányzatot, hogy változtassa meg a Károlyi Mihály utcát és az Erdei Ferenc teret tekintettel arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szerint köthetőek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerekhez.

Az MTA szerint Károlyi 1919-ben ,,nem tudott a szociáldemokrata és kommunista párt egyesüléséről, közös kormányalakítási döntésükről és nem próbálta megakadályozni a Tanácsköztársaság kikiáltását. Ezt követő passzivitását a Tanácsköztársaság támogatásaként is lehetett értelmezni”. Ezért róla nem javasolt közterületet elnevezni. Ez az ajánlás városunk szülöttéről, Erdeiről is, aki ,,egyik megszervezője volt az ÁVH elődjének számító Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának” és földművelésügyi miniszter volt a kulák-listák idején, nagy szerepe volt a kollektivizálásban.

A mai testületi ülésen Mágori András képviselő (Fidesz) elmondta: nagy kultusza van Makón Erdei Ferencnek, a mi szülöttünk, magasra ívelt a pályája, viszont ,,kommunista padláslesöprő belügyminiszter volt.” Mucsi Tamás (VKKP) erre kijelentette: ,,Tóth Feri bácsi forog a sírjában, aki Erdei Ferenc hagyatékát, munkásságát ápolta és őrizte.” Szerinte ha mégis eltávolítják a szobrát, akkor legalább egy szoborparkot alakítsanak ki, ahová Ságvári Endre is kerülne. Úgy látja, amíg egyesek Horthy Miklóst magasztalják, addig nem illendő így kisöpörni Erdeit a szülővárosából.

Az érintett utcákon élőknek új lakcímigazolványra lesz szükségük; az autótulajdonosoknak a forgalmiban a címváltozást be kell jelenteniük; vállalkozás, cég esetén a székhely, telephely változást szintén a nyilvántartásba be kell jegyeztetni; a pénzintézetekkel kötött szerződéseken szintén át kell vezetni a változást. Az okmánycsere költségei az önkormányzatot terhelik, akik az új igazolványt hivatalból kiállítják és kiküldik.

Nem csak az utcanevet, hanem az egyéb Erdei Ferenc nevét hordozó elemeket is eltávolítják: az Erdei Ferenc téri 6. szám alatti régi iskolaépület falán, a Csanád vezér tér 6. szám alatt, a gimnázium homlokzatán lévő emléktáblákat, a Hagymaházban lévő bronz domborművet, az Erdei téren és a Posta utcában álló szobrokat. Egyedül a szülőházon lévő emléktábla marad. A Korona egyik emeleti terme ezentúl nem Erdei, hanem szintén városunk szülöttjének, Kocsis Imre, Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész nevét viseli.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink