Tavaly 10,6 milliárd forint állami támogatást kapott a Continental, amiért 450 munkahelyet vállaltak

2019-ben a kormány összesen 105,3 milliárd forint támogatást adott, ami rekord, ahogy minden évben az szokott lenni, 2018-ban 86,5 milliárd volt elég ehhez – írta meg a HVG a kormányzati adatok alapján.

2004 és 2010 között a szocialista kormányok ehhez képest összesen 130,2 milliárdot költöttek így munkahely-teremtés támogatására, 30 ezer új munkahelyre. A pénzből nem csak multiknak jutott, de ők voltak a legnagyobb kedvezményezettek.

A lap azt írja, 2019-ben a támogatott cégek összesen 6686 új munkahely létrehozását vállalták, így

egy munkahely átlagosan 15,7 millió forintba került a kormánynak,

míg egy évvel korábban a munkahelyenkénti átlagos támogatás 9,8 millió forint volt.

A legnagyobb kedvezményezett a Mol volt, ami 68 millió forintot kapott munkahelyenként, a második a Pick Szeged 33,1 millió forinttal, a harmadik az IBM 32,8 millió forinttal.

A Mol 11,7 milliárdot kapott 172 munkahelyre, a német Continental 10,6 milliárdot, amiért 450 munkahelyet vállalt, a szintén német hátterű Rehau-Automotive pedig 7,1 milliárdot kapott.

Magyarországon egyébként több szektorban is munkaerőhiány van. Szeptemberben a Wall Street Journal helyszíni riportot szánt annak, hogy a kormány sok külföldit igyekszik idecsábítani a munkaerőhiány miatt, miközben Orbán Viktor szavakban a legradikálisabb bevándorlásellenes kormányfő az EU-ban.

(hvg.hu nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink