? A három, újonnan testületbe bekerült ,,ostoba” képviselő ,,likvidálásáról” írnak a polgármester támogatói

Elképesztő indulatokat váltott ki Szegvári Ernőné (független) bejelentése, mely szerint február 16-i határidővel lemond a polgármesteri tisztségéről. A faluvezető közösségi oldalán három képviselő ,,likvidálását” említi egy hozzászóló, míg a makói múzeum és könyvtár igazgatója szerint a három képviselő egyszerűen rosszindulatú és ostoba. Szegváriné egyébként nem nevezett meg konkrét okot a lemondására, így a három új képviselő személyét sem.

Aki követte a kedd délutáni élő közvetítésünket, az első kézből megtudhatta, hogy írásban beadta a lemondását Kiszombor polgármestere – ezt Szirbik Imre alpolgármester (Fidesz) olvasta fel. Ebben az áll, hogy a február 16-i határidővel lemond és ez nem vonható vissza.

A bejelentés az ülés legvégén van

Szegváriné ezt közzétette közösségi oldalán is. ,,Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek eredményeire, az eddigi békés és biztonságos fejlődésre büszkék lehetünk mindannyian” – fogalmazott. Ez alá csalódott, sajnálkozó hozzászólások érkeztek, valamint néhány egészen érdekes is.

Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója szerint méltatlan, hogy a polgármestert ,,ilyen helyzetbe hozzanak rosszindulatú, ostoba testületi tagok”. Egy kiszombori lakó úgy véli, ,,a három összeférhetetlen testületi tagokat likvidálni kell”.

Szegvári Ernőné öt nappal ezelőtt megjelent interjújában még arról beszélt a Délmagyarországnak, hogy az idei évre komoly tervei vannak.

A lemondása miatt tavasszal időközi választás lesz a községben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink