Verekedett és késsel hadonászott az egyik szegedi bevásárlóközpont előtt

Letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség annak a férfinak, aki 2020. február 24-én, a kora esti órákban felfegyverkezve garázdálkodott egy szegedi bevásárlóközpont közelében – közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított szóváltásba keveredett három, arra sétáló ismerősével. A vita során az egyikük fejét a gyanúsított ököllel megütötte, olyan erővel, hogy ő ennek hatására a földre esett, majd ezután a földön dulakodott vele tovább. Kis idő múlva a gyanúsított felállt, és ruházatából egy 17,5 cm pengehosszúságú konyhakést vett elő, mellyel a másik két férfi mellkasa irányába hadonászott.

A gyanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartását – mely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen – az áruház biztonsági szolgálata észlelte, és az egyik munkatársuk azonnal a helyszínre sietett. A gyanúsított csak a biztonsági őr többszöri felhívásának hatására tette le a kést, és hagyott fel végül a bűncselekmény folytatásával.

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség az elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett előterjesztést a különös és többszörös visszaesőnek minősülő gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon tartandó ülésen fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink