Egy utolsó esélyt kaptak a papír nélküli diplomások

Eddig 1200 sikeres résztvevője van a Diplomamentő programnak, a több mint 800 nyelvi kurzuson 9000 fiatal tanult, most pedig meghosszabbították a programot – nyilatkozta az Országos Foglalkozatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a Magyar Nemzet szombati számában. 

Pákozdi Szabolcs a lapnak elmondta: a hárommilliárd forintos keretösszegű programban október végéig meghirdetik az utolsó államilag támogatott nyelvtanfolyamokat, amelyekre november 15-ig lehet jelentkezni. A képzések 2016 júliusig tartanak, a nyelvvizsgát pedig legkésőbb jövő év végéig kell letenni.

Eddig 1300 próbálkoztak a diplomához szükséges nyelvvizsgával, közülük 1200-nak sikerült, ők már átvehetik az egyetemi vagy főiskolai végzettségről szóló oklevelüket.

A nyelvtudás hiánya évről évre gondot jelent a felsőoktatásban: idén emiatt nem vehette át diplomáját például a szolnoki főiskolán a végzősök 60 százaléka, a kecskeméti főiskolán pedig a fele.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink