Kidolgozzák Hódmezővásárhely klímastratégiáját

2020-ban városi szinten is lehetővé vált európai uniós pályázat keretében források igénybe vétele helyi klímastratégia kidolgozására. A hódmezővásárhelyi klímastratégia projektet a város az Atrois Kft. szakmai közreműködésével és EU-s forrás segítségével valósítja meg.

A program fő célja, hogy a klímaváltozással felmerülő problémákat megelőzzék, a hatásokat mérsékeljék, az alkalmazkodóképességet és a hatásokhoz való alkalmazkodást javítsák annak érdekében, hogy egy olyan, a helyi feltételekhez illeszkedő stratégiai dokumentumot alkossanak, amely az érintettek széles körének bevonásával sikeresen meghatározza a legfontosabb beavatkozási igényeket.

A projekt első lépéseként kedden, Dr. Patkós Csaba, szakértő szakmai vezetésével és Dr. Forgó Gábor, a projektet megvalósító Atrois Kft. ügyvezetőjének irányításával tematikus workshopok keretein belül vitatták meg a klímaváltozás kihívásait és fogalmaztak meg cselekvési irányokat. A rendezvényen helyi intézmények képviselői és civilek is résztvettek.

A program 2020. szeptember 30-ig tart, amely idő alatt a készülő klímastratégia mellett szemléletformáló akciók keretében zajlik a lakosság széles körű tájékoztatása és a témában való jártasságának elmélyítése.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink