Sneider Tamás: egyre csak növekszik a szegénység

Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke közleményben emlékeztet arra, hogy hazánkban egyre többen vannak, akik nagyon szerény körülmények között élnek. A jobbikos politikus szerint a kormány tehető ezért felelőssé, mivel az inkább a bankokat és az óriással vagyonnal rendelkező haverokat támogatja.

„A mindennapi megélhetésüket is alig tudják biztosítani, és a legelszomorítóbb, hogy a gyermekszegénység eléri a 25 százalékot. A gyermekek reformétkeztetése jelentős problémát okozott, mert azok a gyerekek, akik csak a menzán tudtak jóllakni, most sokszor nem eszik meg az íztelen ételeket, így éhesek maradnak. Az alultáplált, sokszor éhező gyermekeknek az iskolai teljesítménye is romolhat, és egészségi állapotuk is elszomorító. Ezeket figyelembe kéne vennie a kormánynak, és változtatni kell a hibás szabályozásokon.

A kormány felelőssége ez az egyre romló helyzet, hiszen nem a bankokat vagy a már óriási vagyonnal rendelkező haverokat kéne támogatni, hanem elérni azt, hogy mindenki számára élhető legyen országunk. Az alacsony bérek miatt – hiába a rezsicsökkentés hangoztatása – sokak számára a számlák kifizetése sem megoldható. Az elkeseredett, megélhetéssel küzdők egy jelentős része már választ adott az elmúlt évek arrogáns és urizáló politikájára, és elhagyta ezt az országot.

A Jobbik elkötelezett annak érdekében, hogy itthon teremtsen olyan munkahelyeket, amelyekből tisztességesen meg lehet élni. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy értékteremtő munkát tudjon végezni, és hogy az, aki dolgozik, meg is tudjon élni a munkájáért kapott fizetéséből.”

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink