A hódmezővásárhelyi óvodákban is figyelnek a vírus megelőzésére

Dr. Kis Andrea alpolgármester asszony kérésére azt a tájékoztatást kaptuk az óvodavezetőktől, hogy folyamatosan a Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal is folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, állandó kapcsolatot tart mind az Emberi Erőforrások Minisztériumával, mind az Operatív Törzzsel. Azt az ígéretet kapták, hogy amennyiben bármilyen, a hazai köznevelési intézményeket érintő intézkedés elrendelésre kerül, akkor arról soron kívül értesítik mind a Tankerületi Központokat, mind a köznevelési intézmények vezetőit, akik a szükséges információkkal ellátják majd a szülőket – közölte a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata.

Ezen kívül a tegnapi veszélyhelyzet kihirdetése előtt óvodáinkban már elrendelték a fokozott fertőtlenítést, mind a takarítás, mind a mosogatás, mosás során.

Folyamatosan, soron kívül fertőtlenítik az edényeket, játékeszközöket, mosdókat.

Óvodapedagógusaik még gyakrabban és alaposabban végeznek kézmosást a gyermekekkel. Tanítják, gyakoroltatják, ellenőrzik a hatékony kézmosás szabályos technikáját. Az óvodákban ez az életkorból adódóan egyébként is mindig felnőtt jelenlétében, felügyeletében történik.

A szokásos tisztítószer rendeléseken felül további fertőtlenítő szereket, kézmosószert, papírtörölközőt rendeltek a fennálló készletek mellé, annak folyamatos biztosítása, pótlása érdekében.

Nem szerveznek nyilvános közösségi rendezvényeket, a meghirdetetteket lemondták. Nem mennek színházba sem a gyerekek.
Külföldről hazatérő gyermekek szüleit megkérik, hogy ne látogassák az intézményt, keressék telefonon háziorvosukat és az ő utasításai szerint járjanak el.

A szülőket tájékoztatják az Oktatási Hivatal értesítéseiről, kérik őket, hogy az abban leírt protokoll szerint járjanak el. Minden óvodában, minden csoportszobánál kifüggesztik ezeket, honlapjaikra feltöltik, óvodák, csoportok facebook csoportjaiban megosztják.

(Fotó: archív/A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink