Budai egészségügyi központ előkészítésére kapott százmilliókat Kiss-Rigó László egyházmegyéje

Összesen 409,2 millió forintot ad a kormány arra, hogy Egyházi Egészségügyi Oktatási Központot hozzanak létre Budapesten, a 11077-es helyrajzi számú ingatlanon – írta a Népszava a szerda este megjelent Magyar Közlöny alapján. (Kiemelt fotó: Orbán Viktor miniszterelnök és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen 2017. október 31-én – forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala.)

A kormányrendeletet Orbán Viktor hagyta jóvá – a meghatározott összeg pedig csak a beruházás előkészítésére lesz elég. Bár a városrész és az utca nevére nem tér ki, a kormányrendeletből így is beazonosítható, hogy a budai, II. kerületi Szerb Antal utca 20. szám alatt építtetnének új oktatási központot, egy szeretetotthon szomszédságában.

A projekttel a Kiss-Rigó László megyéspüspök vezette Szeged-Csanádi Egyházmegyét bízták meg, azzal a kitétellel, hogy az előkészítő munkálatokat 2021 júniusának végéig be kell fejezni, a folyamatot pedig az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós felügyeli majd.

A cikk megjegyzi, hogy az Orbán Viktorral remek kapcsolatot ápoló, a Fideszt nyíltan támogató megyéspüspök nem csak az egészségügyben, hanem a sportban is érdekelt: egyházmegyéje 13,4 milliárdos állami támogatással épített 8000 férőhelyes, kápolnával is ellátott stadiont.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink