Vádemelés: trolibusz elé kanyarodva okozott tömegszerencsétlenséget Szegeden

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a budapesti nővel szemben, aki közel két éve, érvényes vezetői engedély nélkül vezetett és tizenkét embernek okozott sérülést – közölte honlapján az ügyészség. (Fotó: illusztráció.)

A vádirat szerint a nő vezetői engedélyének érvényessége már közel egy éve lejárt, amikor az édesapja tulajdonát képező személygépkocsit vezette 2018. március 8. Szegeden, reggel. A vádlott közlekedése során figyelmetlensége miatt az egyik mellékutcából balra nagyívben elékanyarodott a főúton szabályosan közlekedő trolibusznak. A busz sofőrje már csak féktávon belül észlelte a vádlott gépkocsiját, ezért vészfékezése ellenére összeütköztek.

A trolibuszon a sofőrön kívül mintegy húsz utas tartózkodott, akik közül az ütközés következtében öten súlyos, nyolc napon túl gyógyuló orr-, láb-, kéz-, ujjtörést szenvedtek el. További hat utasnak, valamint a buszvezetőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A vádlott közlekedése során megszegte azt a szabályt, mely szerint a másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni az útkereszteződében az olyan járműnek, amely „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblával védett úton közlekedik. A vádlott ezzel a szabályszegésével okozati összefüggésben gondatlanságból tizenkét személynek okozott sérülést.

A járási ügyészség a vádlottat tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétéségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink