? Jakab letolvajozta a papírból olvasó Orbánt, Kövér fenyegetett, majd elvette a jobbikostól a szót

Elnémította Jakab Péter mikrofonját Kövér László házelnök hétfőn az Országgyűlésben. A Jobbik elnöke azonnali kérdést tett fel Orbán Viktornak, ebben többek között arról beszélt, hogy a kormányfőnek Soros-fóbiája lehet, hiszen évek óta azt hallgatja az ország, hogy az amerikai üzletembernek különböző tervei vannak Magyarországgal szemben, sőt Jakab szerint a 2022-es választásokra vélhetően újabb tervet találnak ki neki, amivel lehet kampányolni.

„Tökéletesen úgy tűnik, hogy Önnek Soros-fóbiája van (…) nem érzi úgy, hogy ez végtelenül ciki?”

– kérdezte Jakab, emlékeztetve Orbán Viktort, hogy ő maga is Soros György pénzéből tanult fiatal korában:

„Soros pénzéért sorosista lett, a hatalomért pedig sorosozó?”

– hangzott el.

Jakab Péter reagált arra is, hogy a kormánypártok balra tolódással vádolják pártját, pedig valójában

„a Jobbik csak megérkezett középre, és ott van, ahol minden tisztességes magyar embert képviselni tud”.

Hozzátette, a miniszterelnök

„a Liberális Internacionálé alelnökéből keleti diktátorok nyugatellenes barátja lett. Vörös csillagok előtt hajbókol koszorúkkal a kezében. Hát, szép kis életút miniszterelnök úr, egyik szélsőségből a másik szélsőségbe!”

Távol áll tőlünk Soros György – jelentette ki, hozzátéve, hogy normalitást várnak Orbán Viktortól és hagyja el a fóbiáit, mert most nem tudják, hogy

vagy a magyarokat nézi hülyének, vagy ő maga az.

Jakab úgy vélte, amikor magyarok százezrei veszítik el munkájukat, akkor nem sorosozással kellene foglalkoznia a miniszterelnöknek, hanem el kellene döntenie, hogy az ország, vagy a hatalom a fontosabb számára.

Kövér László házelnök Jakab Pétert megfenyegette, hogy ha nem beszél szebben a miniszterelnökkel, akkor el fogja venni tőle a szót.

Orbán Viktor válaszában kivetítette a kormánypárti kommunikációban hamarosan megjelenő elemet, ugyanis szerinte azzal, hogy Jakab nem Sorossal akar foglalkozni, valójában

„A Jobbik esküt tett Soros Györgynek”

– fogalmazott a kormányfő, miközben végig papírból olvasta válaszát, többek között azt is amiben azt sérelmezte, hogy Jakab Péter rendszeresen kiabál vele.

„Milyen sértődősek ma a tolvajok, miniszterelnök úr!”

– reagált erre Jakab Péter, mire Kövér László elvette tőle a szót, így a Jobbik vezetője nem válaszolhatott Orbán Viktor vádjaira.

(alfahir.hu, kiemelt fotó: MTI/Kovács Attila)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink