A nap témája: Az Európai Néppárt képviselői ragaszkodnak a jogállami követelményekhez

A Die Welt című lap szerint az Európai Néppárt EP-képviselői csak abban az esetben szavazzák meg az 5 napos EU-csúcson született határozatot, ha az uniós pénzek elosztását a jogállami keretek betartásához kötik. 

A frakció vezetője szerint létfontosságú számukra az az elv, hogy abban az esetben leállíthassák a támogatásokat, ha úgy tűnik, hogy sérültek a demokratikus jogállami keretek, tehát a sajtó már nem működhet szabadon, illetve veszély fenyegeti a bíróságok függetlenségét is.

Manfred Weber hozzátette ismételten, hogy Brüsszel nem pénzautomata, ahonnan bárki felvehet pénzeket.

„A kereszténydemokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy csak az várhat szolidaritást, azaz szubvenciókat Európától, aki eleget tesz az alapszerződésben rögzített jogállami feltételeknek”

– emelte ki, hozzátéve: mihamarabb tisztázni kell ezt, mert a francia kormányfő, Macron szerint a brüsszeli csúcson született dokumentum megfelel ennek a követelménynek, azonban Orbán Viktor és lengyel kormányfő az ellenkezőjét mondja.

Manfred Weber arról is beszélt, hogy a cél a jövőben egy működő Európa lenne, nem pedig egy szuperállam. Úgy véli, a tagállamok csak olyasmire költhetik a 750 milliárd eurót, ami „a jövőbe és nem a múltba mutat.” Ehhez viszont arra volna szükség, hogy megfelelő ellenőrzési mechanizmus legyen. Vagyis ne a korrupció és az árnyékgazdaság húzzon hasznot az uniós forrásokból.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »