Vissza a jövőbe – mi valósult meg az elképzelt jövőből?

Robert Zemeckis rendezőnek határozott elképzelése volt arról, hogyan fogunk élni, miket fogunk használni a jövőben. De vajon a Vissza a jövőbe ötleteiből mennyi vált valósággá azóta? 

A Vissza a jövőbe-trilógia kreatív elméi egészen elképesztő módon vetítették előre, hogy 2015-ben milyen találmányokra izgul majd rá a társadalom, merrefelé fejlődik a technológia, hogyan épül be egy futurisztikus kütyü egy hétköznapi ember életvitelébe. Bár a filmekben bemutatott találmányok közül sok nem abban a formában született meg, ahogyan azt Zemeckisék elképzelték, azért számos alkalommal kísértetiesen jól tippelték meg – vagy éppen idézték elő maguk – a jövőt.

Filmek 3D-ben

Nehéz lenne elfeledni a pillanatot, mikor Marty McFly-t majdnem bekapja egy hatalmas hologram cápa, amely a helyi mozi reklámjából kúszik elő és a Cápa 19-ethirdeti. Igaz, hogy ilyen hologramokkal azért még nem futhatunk össze az utcán, de manapság már szinte nincs is olyan film, amit ne nézhetnénk meg 3D-ben. Sőt, már4D és 5D is létezik, amik további érzékszerveinket veszik kezelésbe.

Drónok

Napjainkban gyakorlatilag bárki vehet magának drónt, sőt, hamarosan lehet, hogy regisztráltatnunk is kell ezeket a „játékszereket”.  Sokrétűen felhasználhatók, ki képeket készít velük, ki videózik, ellenben Martyék világában elsősorban a sajtó használta az események azonnali megörökítésére. Mikor Griff Tannen betöri a Courthouse Mall üvegét a légdeszkájával, az USA Today drónja azonnal a helyszínre siet, hogy fotókat készítsen Tannen letartóztatásáról. Azért ne feledkezzünk meg a kutyasétáltató drónokról sem, amik egyelőre csak a Vissza a jövőbe valóságában léteznek, de pár év múlva a miénkben is megjelenhetnek.

Tabletek

A nyolcvanas években még aligha hihették az emberek, hogy évtizedek múlva olyan természetes lesz egy érintőképernyő, mint az ég kékje. A Vissza a jövőbe rendezőjének jövőképében viszont egy férfi már egy manapság természetesnek tűnő eszközt nyújtott oda, mikor megkérte Marty-t, hogy támogassa a toronyóra megőrzésére irányuló petícióját. A fizetési mód miatt itt egy kis Apple Pay-áthallás is van.

Légdeszka

A rajongók egyik legnagyobb álma, hogy a valóságban is feltalálják azt a légdeszkát, amit Marty használt a trilógiában. A csúf igazság viszont az, hogy bár sok gyártó próbálkozik létrehozni, a nagyok közül eddig csak a Lexus tudott közel kerülni a megvalósításhoz, és ők is csak kacifántosan. A Lexus Hoverboard valódi, működő légdeszka, nem átverés vagy CGI-trükk, ellenben csak speciális deszkaparkban működik, így nem pattanhatunk rá bárhol. Azért már ez is nagy előrelépés az egyszerű kellékhez képest, nemde?

Okosszemüvegek

Legyen szó a virtuális valóságot (Oculus Rift, PlayStation VR) vagy a kiterjesztett valóságot (Microsoft HoloLens, Google Glass) használó eszközökről, a következő néhány év legnagyobb potenciállal rendelkező találmányairól beszélhetünk. Ezt már Marty gyermekei is jól tudták, elvégre egy olyan futurisztikus szemüveget viseltek a második részben, amellyel egyszerre fogadhattak hívást és nézhettek tévét.

Videótelefonálás, Közösségi háló

Ha emlékeztek még, az öreg Marty McFly egy hatalmas televízión folytat videohívást a főnökével, amely talán mind közül a Vissza a jövőbe egyik legmegbízhatóbb jóslatának bizonyult. Elvégre csak internet, egy program és egy nagyobb képernyő kell hozzá. Láthatjuk a ma már nélkülözhetetlenné vált közösségi média „kezdetleges változatát” is, hiszen ahogyan a fenti képen is látható, a telefonáló neve alatt megjelennek a személyes adatai, beleértve a kedvenceit is.

Osztott képernyő

Hasonlóan jó tipp volt az osztott képernyő is: mikor hősünk fia egyszerre hat különböző csatornát kezd nézni a nappaliban, az a mi világunkban nem csak fikció, valóban kiválaszthatunk több műsort is egyszerre. A Picture in Picture mód a legtöbb televíziónál működik, de általában két csatornával kell beérnünk – a legtöbbeknek azért ez is elég.

Videojátékok kontroller nélkül, Hangparancsok

Amikor Marty a Cafe 80’s kávézóban megmutatja a srácoknak a Wild Gunman névre hallgató arcade géppel, hogy hogyan játszottak az ő idejében, a fiatalok lefitymálják a játékot, mert milyen dedós játék az, amihez kezeket kell használni. Mozgás nélkül még nem tudunk játszani, de mi is használunk már olyan megoldásokat, amik periféria nélkül működnek. A Kinect ugye mindenkinek ismerős?. Ide kapcsolódik az az élmény is, ami Michael J. Fox karakterét akkor éri, mikor betér a kávézóba, ugyanis valódi pincérek helyett egy komputervezérelt robotpincérbe botlik, akitől hangparanccsal rendel egy Pepsit. Pedig ekkor Siri még csak gondolatban sem volt.

Okosotthon

A McFly család már egy olyan otthont tudhat magáénak a jövőben, amelybe ujjlenyomat-leolvasóval lehet belépni, majd a rendszer kedvesen köszönti a hazaérkezőt. Van lapos tévé, videotelefonálás, távfizetés, faxgép és olyan okos háztartási eszközök, mint az okosmikró – ezek mind léteznek a jelenben, bár utóbbi esetében még nem sikerült feltalálni, hogy egy tenyérnyi pizzából másodpercek alatt egy óriásit készítsen.

Repülő autók, bioüzemanyag 

Bármennyire is meglepő, létezik már olyan autó, amelyik repül, viszont a hétköznapokban még nem használatos: a Terrafugia úgy fest, akár egy egyszemélyes repülő és annyiba kerül, mint egy luxusautó, viszont a földre érve akár egy perc alatt is képes behúzni a szárnyait és ilyen állapotban lehet vele autókázni, valamint akár egy átlagos garázsban is elfér. Ellenben a Vissza a jövőbe 2-ben már bioüzemanyaggal működő DeLoreannel, a Terrafugia megoldása normál dízelt eszik. Apropó, üzemanyag: feltalálták már a Mr. Fusion mását, amely képes száraz, szerves hulladékot üzemanyaggá alakítani.

Ami még nem jött össze

Persze számos olyan ötlet pattant ki a készítők fejéből, amelyet a mai napig nem sikerült összehozni vagy esetleg csak részben tudtuk megalkotni. A legkézenfekvőbb természetesen az időutazás kérdése, de egyelőre még a Nike sem rukkolt elő a működő, önbefűzős cipővel, ahogyan a tulajdonosát megszárító dzseki is várat magára. Képtelenek vagyunk még a feljebb említett pizzás mutatványra, nem sétáltatnak kutyákat robotok, nincsenek az utcákon hologramok és nem használhatunk akárhol légdeszkát. Napestig folytathatnánk még, de a lényeg az, hogy bármennyi ötlet is manifesztálódott a Vissza a jövőbe trilógiának köszönhetően, az kétségtelen, hogy nagy hatással volt a világra.

(gamestar.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink