Az NB2-es Pécs jön Makóra

Megtörtént a sorsolás a MOL Magyar Kupa 128-as főtábláján. A PMFC előreláthatólag szeptember 19-én, 15 órakor játszik Makón.

Az idei Magyar Kupa kiírásra összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozott 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakult ki a 128-as főtábla mezőnye – ismertette az MLSZ a lebonyolítást.

A 47 megyei csapatból 46 a megyei I. osztályból került a főtáblára, egyedül a Ráckeve VAFC érkezik ennél is alacsonyabb osztályból, a Pest megyei II. osztályból.

A tegnapi sorsoláson három korábbi Magyar Kupa-győztes, egykori válogatott játékos húzta ki a csapatokat: Pisont István és Gera Zoltán és Juhász Roland.

Egy összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése, az MLSZ elnökségének döntése értelmében a 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18-20-án rendezik.

A MOL Magyar Kupa 128-as főtáblájának sorsolása:

Csepel FC–Soroksár SC
Makó FC–PMFC
43. sz. Építők–MTK Budapest
Pápai Perutz FC–ETO FC Győr
Mohácsi TE–Budafoki MTE
Sárvár FC–Kaposvári Rákóczi
Diósjenő SE–Dorogi FC
Mezőkeresztes VSE–ZTE FC
VLS Veszprém–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Toponár SE–Puskás Akadémia FC
Lőrinci VSC–Nyíregyháza Spartacus FC
Szarvaskend SE–Aqvital Csákvár
Tiszakécske LC–DVSC
Sényő-Carnifex FC–Vasas FC
Balatonfüredi FC–DEAC
Szeghalmi FC–Szolnoki MÁV FC
Jászberényi FC–Budaörs
Balassagyarmati VSE–DVTK
Credobus Mosonmagyaróvár–BFC Siófok
Szegedi VSE–Szombatelyi Haladás
Ráckeve VAFC–Ferencvárosi TC
WATI-Kecskéd KSK–Kisvárda Master Good
Termálfürdő FC Tiszaújváros–Budapest Honvéd
Sárbogárd–Kolorcity Kazincbarcika FC
Tiszaföldvár VSE–MOL Fehérvár
BKV Előre–Szentlőrinc
Kerekegyházi SE–Gyirmót FC Győr
Iváncsa KSE–Újpest FC
Ikarus-Maroshegy–FC Ajka
Mándok VSE–Mezőkövesd Zsóry FC
FC Hatvan–Paksi FC
Vác FC–Békéscsaba 1912 Előre
Tarpa SC–Komárom VSE
Ceglédi VSE–Rákosmente FC
ASR Gázgyár–Gesztelyi FC
Csornai SE–Dabas-Gyón FC
Fémalk-Dunavarsány–Körösladányi MSK
Zsámbéki SK–THSE-Szabadkikötő
Bodajk–Érdi VSE
FC Dabas–Dunaújváros
Király SE–Bicskei TC
Bátaszék SE–Fehérgyarmat SC
Teskánd KSE–Taksony SE
ESMTK–Tállya KSE
Balmazújvárosi FC–III ker. TVE
Zalaszentgróti VFC–Nagyatádi FC
Kabai Meteorit SE–AC Nagybajom
Kiskunfélegyházi HTK–Majosi SE
Tiszafüredi VSE–Putnok FC
Abda SC-VVFK-BAU–Hódmezővásárhelyi FC
Mezőtúri AFC–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak
Csácsbozsok-Nemesapáti SE–Szekszárdi UFC
Gyöngyöshalász SE–FC Nagykanizsa
Mátraterenye SE–CSO-KI Sport
Bonyhádi VLC–Monor
SC Sopron–BVSC-Zugló
Füzesgyarmati SK–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
Tihany FC–Kecskeméti TE
Mórahalom VSE–Gyöngyösi ÁK-Mátra Beton
Sajóbábonyi VSE–Eger SE
BTE Felsőzsolca–Clean Way-Gyulai TFC
PTE PEAC–SBTC
Ajka Kristály SE–Lipót Pékség SE
HR-Rent–Kozármisleny-Tatabányai SC

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink