Vásárhelyi autókat tört fel egy pomázi férfi

A hódmezővásárhelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy pomázi férfit, aki feltört több személyautót a városban. Lopás miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. július 14-e és 17-e között négy személygépkocsit tört fel a megyei jogú városban. A járművek ablakait betörte, majd átkutatta azokat. Személyes iratok mellett készpénzt, napszemüveget, mobiltelefont, tabletet, tárcákat, parfümöket, valamint kéziszerszámokat vitt el.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A szentendrei járőrök elfogták és előállították a 42 éves férfit. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették a férfit, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább olvasom »