Annyit vont el a kormány a gépjárműadóval, ami az idősek utalványát fedezte volna

A makói önkormányzat 60,8 millió forintot utalt át a Magyar Kincstárnak a gépjárműadó kormányzati elvétele miatt. Tavaly 66 millió forintot költött az idősek karácsony előtti utalványára a városvezetés, ez várhatóan idén elmarad.

,,Kormányunk megtesz mindent a magyar állampolgárok egészségügyi biztonságának garantálása, illetve a járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében. Ehhez azonban most nekünk, önkormányzatoknak is hozzá kell járulnunk gépjárműadó bevételünkkel, mely Makó város idei évi költségvetésének 1,09%-át teszi ki.”

– így fogalmazott közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet polgármester áprilisban, amikor kiderült: a gépjárműadó teljes bevétele az államhoz kerül.

A gépjárműadó egyébként valóban a központi költségvetést megillető adó, melyet azonban korábban teljes egészében átengedtek az önkormányzatoknak. 2013 óta a befolyó összeg 60-40% arányban oszlik meg, most a maradék 40%-ot is magához vette az állam.

Az idei adóbevételek alakulásáról szóló anyagból kiderül, ebben az évben mintegy 60,8 millió forint eddig helyben maradó gépjárműadót utaltak át.

Információink szerint körülbelül 3.300 darab Edenred utalványt osztottak ki tavaly a makói nyugdíjasoknak advent idején, darabja pedig 20 ezer forint volt – ez így 66 millió forint.

Zeitler Ádám ellenzéki önkormányzati képviselő oldalunknak nyáron úgy fogalmazott:

,,Egy olyan szoros és nehéz költségvetési évben, mint amilyen az idei is lesz, arra több tízmillió forintra is nagy szükség lenne városunk költségvetésében. A kormánypárti polgármesterek persze a Fidesz-központi által kiadott mondatokat mondják el helyi szinten. De egy olyan évben, amikor a város összes közösségétől elvontuk az önkormányzati támogatásokat, akkor nagyon jól jönne az a közel 60 millió forint, ami a gépjárműadó elvonása miatt kiesik.”

Tavasszal negyvenegy település polgármestere, többek között Szeged és Hódmezővásárhely is tiltakozott az önkormányzatok megszorítása ellen. 

A tervek szerint jövőre is elveszi a gépjárműadót az önkormányzatoktól az állam, sőt egy javaslat szerint soha többé nem lesz az önkormányzatoké ez a tétel, akárcsak korábban.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink