Jövőre ingyenes lesz a helyieknek a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

Március 1-jétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják a helyi buszjáratokat – jelentette be a polgármester a mai véleményező közgyűlésen.

A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. működteti Hódmezővásárhelyen, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága azonban rendkívül alacsony. A szolgáltatás 50 millió forintba kerül évente az önkormányzatnak, ugyanekkora az állami normatíva, a jegyek és bérletek értékesítéséből mindössze 10 millió forint származik.

Jovány Gyula helyi vállalkozó tervet dolgozott ki a járatok útvonalának átalakítására. Ez alapján tavasztól kettő, a műszakváltásokhoz igazodó ,,munkásjárat” és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként. A 32-35 perces menetidejű körjáratok egyszerre találkoznak a jövő év végén induló Hódmezővásárhely-Szeged tram-train egyik megállójában.

A szolgáltatás ellátására két évre írt ki pályázatot az önkormányzat. A legkedvezőbb, 90 millió forintos ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

Az ingyenességhez a városkártya kiállítása ezer, éves díja 2 ezer forint, utóbbiból a nyugdíjasok és diákok 50% kedvezményt kapnak.

A tervezetről bő 1 éve írtunk, a megvalósításig így még 3 hónapot kell várni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink