Vádemelés: súlyos sérüléseket okozott utasának a részeg vásárhelyi motoros Makón

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki tavaly márciusban okozott többszörös töréssel járó sérüléseket utasának Makón – közölte az ügyészség szerdán. (Fotó: illusztráció.)

A vádirat szerint a vádlott 2020. március 1-jén kora délután közlekedett motorkerékpárjával élettársát szállítva Makón a megengedett sebességgel. A vádlott a vezetés során ittas állapotban volt, míg utasa nem viselt bukósisakot, így jutottak el Makóra egy közeli faluból. A város belterületén egy kanyarban a vádlott ittasságából adódóan kisodródott, átment a szembe jövő sávba és a vizesárokba hajtott.

A baleset következtében a férfi utasa láb- és orrcsonttörést szenvedett, egyéb kisebb sérülések mellett. A sértett sérülései 8 napon túl gyógyultak.

A vádlott vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A vádlottat a járási ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, amelyet visszaesőként követett el. Az ügyészség a vádiratában vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a járművezetéstől eltiltás mellett.

A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink