? Jakab köszönetet mondott azoknak, akik a régi életünk visszaadásán dolgoznak

Húsvét van, amikor a jó legyőzi a gonoszt, és az ország ma is szomjazza az összefogást, az egymás mellett való kiállást – mondta a Facebookra feltöltött ünnepi videójában Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megemlítette, vannak, akik most is „a fél ország ellen” indított lejárató kampánnyal vannak elfoglalva, de Jakab inkább azokkal foglalkozna,

akik ma is azzal vannak elfoglalva, hogy végre visszakapjuk az életünket

– hívta fel a figyelmet.

Ennek az országnak ma ők jelentik a feltámadást!

– húzta alá, sorolva az ápolókat, orvosokat, tanárokat, sofőröket, rendőröket és a többi szakma képviselőit, akik – mint fogalmazott –

visszaadják ennek az országnak a reményt.

A pártelnök vasárnap azt is közzétette a közösségi médiában, hogy szüleit sem kerülte el a koronavírus, a közös locsolkodás ezért idén elmaradt.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink