Négy védettségi igazolványt is kapott egy idős nő, de mindre rossz adat került

Négyszeri kérvény ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott védettségi igazolványt küldte el egy idős hölgy számára, aki amellett, hogy felháborodott, érthetetlennek tartja, miért neki kellene 3000 Ft-ot fizetni a cseréért – áll az ATV Híradó riportjában.

Hiába kapott egy zuglói hölgy négy védettségi igazolványt is, egyik sem érvényes, mert a lejárt személyi igazolványának számát tüntették fel mindegyik plasztikkártyán.

Elmondása szerint a problémát először e-mailben jelezte Budapest Főváros Kormányhivatalának. Majd a helyi önkormányzathoz irányították, ahol egy reklamációs papírt töltettek ki vele. Ez a procedúra pedig háromszor ismétlődött meg. A negyedik érvénytelen védettségi igazolványát a múlt héten kapta kézhez, emiatt ismét levelet írt a kormányhivatalnak. A hölgy azt sem érti, miért neki kell fizetnie 3000 forintot a cseréért, ha nem ő hibázott.

Érdeklődésükre az Emberi Erőforrások Minisztériuma csupán annyit közölt az ügyben: a kormányhivatal minden védettségi igazolvánnyal kapcsolatos problémás esetet kivizsgál.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makó első babáját köszöntötték

A január 3-án született Török Dominik családját köszöntötte pénteken Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kiss Ádám képviselő, ezzel együtt átadták az önkormányzat ajándékát.

Tovább »

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink