Évek óta állnia kellene a Hagymatikum új részeinek

Ehhez képest most ott tart Farkas Éváék 2014-ben tett választási ígérete, hogy betonozzák az új épületek alapját.

Az első források szerint a Makói Hírek c. önkormányzati újság 2016. február 11. számában olvashatunk arról, hogy ,,a fürdő kivitelezési munkálatainak kezdete 2017 tavaszára tehető. A két gigaprojekt előreláthatólag 2019 elejére fejeződhet be.” A két gigaprojekt az új könyvtár és a Hagymatikum hiányzó részeinek megépítését jelenti.

2017 tavaszára nem sikerült elkezdeni a munkát, hiszen a kormány abban az évben döntött a 9,5 milliárd forint átadásáról. A terveket egy évvel később felülírta a Magyar Turisztikai Ügynökség, akiknek Orbán Ráhel a szabadidejében, ingyen ad tanácsokat. Megkeresték a várost annak a lehetőségével, hogy a fürdő területén egy szálloda építését kezdeményezzék, állami támogatásból. Ezért 2019-ben több mindent újra kellett tervezni.

2020-ban írták ki végül a közbeszerzést, ahol a pályázatból kizárták a Dél-Konstrukt Kft-t, amely 4,3 milliárd forintért vállalta volna a kivitelezést. A két másik pályázó a Fehérép Kft. és a West Hungaria Bau Kft. volt, előbbi 7,1 milliárdért, utóbbi 7,7 milliárdért vállalta volna azt a munkát, amire eredetileg 3,7 milliárdot tervezett elkölteni a város.

A jelenlegi információk szerint a kivitelezés ideje 16 hónap lesz, azaz 2022 őszén, októberben adhatják át.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink