Tíz éve hunyt el Makovecz Imre

A Kossuth-díjas építész 2011. szeptember 27-én örökre megpihent. Makón 12 épület őrzi munkáját, valamint zajlik a fürdő családi- és élményzónájának építése.

Makovecz Imre (1935-2011) a Hagymaház rekonstrukciója kapcsán került kapcsolatba Makóval. Ezt követően feladatot vállalt a gimnázium és sportcsarnokának megépítésében, a főtér felújításában, a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Ő tervezte a Marczibányi téren megvalósuló zenepavilont. Legjelentősebb makói munkája a városi fürdőkomplexum megtervezése volt, melynek átadását már nem érhette meg – írja a város honlapja.

,,Én azzal foglalkozom, hogy településeket élesszünk újjá, hogy kitaláljuk, hogyan tudnak jobban élni az emberek.”

– ezt az önkormányzat gondozásában, 2016-ban megjelent kiadványban olvashatjuk. Ezért is fogadta el a város felkérését az első, majd az azt követő további 11 makói munkájára: „Minden bizodalmam azokban a tevékenykedő emberekben van, akik tiszta szívű, szorgalmas emberek, akik hajlanak a tennivalókhoz, akár műszerészek, akár parasztok, akár polgármesterek legyenek is.”

Makovecz a következő makói épületeknél vállalt szerepet:

  • Hagymaház – 1998
  • József Attila Gimnázium és Erdei János Sportcsarnok – 2001
  • Tanuszoda – 2007
  • Belvárosi térrendezés – 2008
  • Buszpályaudvar – 2010
  • Kálvin Téri Református Általános Iskola – 2010
  • Búza utcai bölcsőde – 2011
  • Közhivatalok Háza – 2011
  • Zenepavilon – 2012
  • Makói Hagymatikum Gyógyfürdő – 2012
  • Városi Könyvtár – 2019
  • Fürdőbővítés – 2022

Nyolc különböző tematikájú kiállítási anyagot mutatott be Makovecz halálának tizedik évfordulóján a Makovecz Imre Alapítvány, amely a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen egy vándorinstallációt is útjára indított hétfőn. A vándorinstallációt a Vigadó téren avatták fel. A Makovecz Imre épületeit kép- és videóanyaggal bemutató oszlopinstalláció négy hétig látható Budapesten, ezt követően útjára indul, hogy az ország számos településén kiállítsák.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink