Jakab Péter: A rabszolgatörvény lesz a Fidesz veszte

Miközben a kormány azzal köti le az energiáit, hogy bohócozzon, meg hogy kit kell épp megállítani, a magyar dolgozókat pont a kormány rabszolgatörvényére hivatkozva akarják kisemmizni – reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke arra a hírre, miszerint egyes munkahelyeken a munkavállalókkal fizettetnék a meg nem valósult túlmunka után kifizetett bért.

Jakab Péter felidézi, szakszervezeti értesülések szerint vannak olyan multik, amelyek egy-két havi bért akarnak kifizettetni a melósokkal, mondván, a járvány alatt nem dolgoztathatták őket eleget. ,,És ezt szerintük azért tehetik meg, mert a Fidesz rabszolgatörvénye engedi. A kormány pedig valóban engedi” – fogalmazott. 

,,Most nincs szabadságharc. Most nincs Stop ez, Stop az. Most csak hallgatás van”

– sorolta.

,,Három évvel ezelőtt épp a rabszolgatörvény elleni tüntetések hozták össze az ellenzéket. Hamarosan meglesz a közös miniszterelnök-jelölt is, utána pedig az egyesült ellenzék végre megállíthatja a Fideszt. Az összefogás győzni fog, az összefogásnak győznie kell! Mert a magyarral sem lehet bármit büntetlenül megtenni. A rabszolgatörvény lesz a Fidesz veszte”

– figyelmeztetett bejegyzésében Jakab Péter. 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink